Nemrég mondta ez barátom ezt a kifejezést, és nagyon jól visszaadja, hogy mit is jelent a krízis az ember életében. (Angol mondás, talán úgy jobban is hangzik: old keys don't open new doors.)
Vannak megoldásaink a különböző helyzetekre, ezeket gyerekkorunkban lestük el a szüleinktól, más felnőttektől (vagy éppen az óvodában tanultunk meg mindent, amit tudni érdemes), meg ahogy nőttünk fel, jöttek új megoldási módozatok és finomodtak a régiek.
Aztán amikor beüt valami váratlan, először próbálkozunk a régi megoldásokkal, amik már sokszor bizonyítottak. Amikor ezek nem segítenek, akkor előveszünk másokat, végül már mindennel is próbálkozunk, ami csak eszünkbe jut (vagy a barátainknak sörözés közben). És ha már mindent kipróbáltunk és semmi sem segített - az a krízis. A válság, amikor szembesülünk a tehetetlenségünkkel.
Sokféle stratégia van a válságok megoldására. Van, aki még erősebben próbálja a régi módszereket, van aki bezárkózik önmagába, van, aki kilép a helyzetből legyen az egy munkahelyi konfliktus vagy párkapcsolat és van aki segítséget kér.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de sokaknak segítséget kérni a legnehezebb - a férfiaknak különösen - mert azt tanultuk meg, hogy aki nem képes egyedül megoldani a problémáit, az annyit is ér. Hogy elismerni a gyengeségünket, hogy segítséget kérni szégyellnivaló.
Elbukni hősiesen, az férfias, menő. Fejjel a falnak sokadszorra is, az férfias. Még elmenekülni is inkább, mint beismerni, hogy egyedül nem megy.
Pedig az igazi bátorság ehhez kell. És, az esetek nagy részében igazi megoldást is könnyebb így megtalálni.